Na végre nem olyan egyszerű az életünk. Most már igen megértünk egy kis nélkülözésre. De azért vagytok szerencsések kedves bloggerek, mert ti már mindíg csak a történtek utáni boldog percekben értesültök a történtekről. Milyen jó, hogy nincs egy webkamera a homlokunkon...hehe.

Szóval elhozott két srác Bordeaux mellől egészen San Sebastianig, de mi nem akartunk bemenni a városba, mert azt megtanultuk, hogy az ilyen helyekkel mindíg csak a baj van: nehéz kikeveredni, nehéz szállást találni és nehéz stoppolni... Mondtuk a fiúknak, hogy tegyenek ki előbb, ki is tettek, legyalogoltunk a pályáról és beértünk egy barátságtalan ipartelepre. Gondoltuk kicsit beljebb megyünk. A busz meg a város közepi gyönyörű, homokos óceánparton tett ki, gyönyörű spanyol lányok mellé. Letelepedtünk a parton, ettünk stb, de sajnos két fiatal kedves rendőrbácsi elküldött minket onnan. Éjszakai nagytáskás városnézésünk során persze kiderült, hogy San Sebastianban vagyunk, de lövésünk sem volt, hol fogunk aludni. Végül egy pad mellett aludtunk, de legnagyobb pechünkre eleedt az eső. Itt mondanám el, hogy a spanyolok rendkívül segítőkész nép, egyből odajött egy fickó, hogy aludjunk egy part melletti kis barlang szerű izében. Persze ez már úgy 2 körül lehetett. Itt viszont reggel jött a dagály, meg Tádé kilógott az esőre, szóval 1 szó mint 100, nem aludtunk valami jól. - Vizes ruhák, hálózsákok, derékaljak, Nehogy a végén beléhaljak. - gondoltuk és kerestünk egy diákszállást, amin mellesleg El Camino kagylója díszeleg. Most innen írunk, de én speciellll mindjárt elalszom, ettünk, ruhák a mosásban, szóval megyek aludni.

Ja a kérdésre, hogy hány stoppal jutottunk Párizsból Bordeaux magasságába 7+7 a válasz, nem tudom ki nyert, de majd értesítjük...

Spanyol nyelvi rejtvényünk még nincs, de majd lesz...

Na csókoltatunk mindenkit, drukkoljatok, állítólag Spanyolországban nem divat a stoppolás.